A derékfájás – életmódunknak köszönhetően – ma már tizenéves fiataloknál sem ismeretlen panasz.
Sok olyan beteggel találkoztam, aki már harmincas éveiben túlesett az első gerincműtéten. Ez egy életre szóló „szövetség” a gerincsebésszel.
Derékfájás esetén elkerülhetetlen a röntgen, szükség esetén az MRI vizsgálat, mivel a gerincfájdalom mögött komoly betegségek is meghúzódhatnak!
A betegeket meglepi, amikor megkérdezem hogy mit tesznek azért, hogy ne legyen újabb gerincsérvük. Sajnos a legtöbben a műtéttel megoldottnak tekintik a problémát (a következő fájdalom jelentkezéséig).
Akinek egyszer már fájt annyira a dereka, hogy kiegyenesedni is alig tudott, az egy kis ideig könnyen rábeszélhető a megelőzésre. Az idő múlásával, ahogy halványodnak a fájdalom emlékei, ahogy a rendszeres megelőzés végzésével nem jelentkezik a fájdalom, úgy csökken a kitartás is. A megelőző gyakorlatok lassan elmaradoznak, a fájdalom egy ideig még nem jelentkezik, majd egy rossz mozdulat, esetleg csak egy tüsszentés ismét a padlóra kényszeríti a beteget.
Mivel hideg országban élünk, a derékfájások többségének a hideg láb az oka. Elvétve találkoztam olyan derékfájós beteggel, akinek meleg volt a lába. Sok olyan beteg megfordult e rendelőben, aki azt hitte, hogy meleg a lába, de nagyon gyorsan kiderült, hogy csak nem fázott, de valójában hideg volt (ami már egy egyszerű megtapintáskor kiderült).
Hideg láb esetén a legfontosabb a lábat megmelegíteni és melegen tartani.
Jelentkezzen a
"Hideg láb melegítése"
ingyenes hírlevelünkre!
Akupunktúrával kezelhetőek az okok, ami lehet pl: a hideg láb, a szövetek megtartó erejének gyengesége, stressz stb.Emellett a betegnek napi rendszerességgel kell végeznie a gerinctornát. Amennyiben lehetőség van rá, hetente legalább háromszor egy félórát háton úszni.
Sok esetben szükség lehet porcépítő- ill csonterősítő táplálék kiegészítőkre is.
Mindezek eredményeképpen a fájdalom, az újabb gerincsérv kialakulása megelőzhető, nem egy esetben a műtét elkerülhetővé válik.
A Hideg Láb Melegítése - Hírlevél
Adatait bizalmasan kezeljük és semmilyen körülmények között sem bocsátjuk harmadik fél rendelkezésére! Ha szeretné, Ön bármikor kijelentkezhet a listáról!
AZ EGÉSZSÉG NEM MINDEN, DE EGÉSZSÉG NÉLKÜL MINDEN SEMMI!